A Kreml már az első napokban belátta, hogy a megkezdett háborúból nem lesz Blitzkrieg. Hogy a megtépázott tekintélyéből valamit mégis mentsen, győzelemfélét akart felmutatni. Nem sikerült áttörnie északon, Murmanszk felől Lappföldön és Finnmarkon keresztül a norvég kikötők felé, és nem sikerült ezáltal Atlanti-óceáni jégmentes kikötőt szereznie, bár a Murmanszki kikötő körül területeket szerzett. Megszerezte továbbá a Balti tengeren a télen is hajózható Hanko félszigetet flottabázis céljára. Kénytelen-kelletlen azonban sutba tette „Népi Kormányát” (mert Moszkva sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy csak a „törvényes”, vagyis a Kuusinen-féle (báb)kormánnyal ül tárgyalóasztalhoz) de követeléseit megnövelve ült le tárgyalni újból most a „háborús provokátorok bűnös kormányával” (vagyis a törvényes kormánnyal). Finnország 1940. március 12-én Moszkvában kénytelen volt aláírni a súlyos feltételeket, mert a háborúban kimerült, állásainak védelmére a tavaszi olvadás után nem lett volna képes a hatalmas háttérgazdasággal rendelkező Szovjetunióval szemben. Területének kb. 10%-áról kellett lemondania (kb. 40 000 km²). Az ott élő mintegy félmillió embert Finnország más területeire telepítették, vigyázva arra, hogy a közösségeket, családokat ne szakítsák szét. Bár a fentiek a trianoni békeszerződéshez képest enyhének tűnhetnek, de az elcsatolt területek miatt az ország stratégiai helyzete nagyon meggyengült.