A lengyel–szovjet háború Szovjet-Oroszország és Szovjet-Ukrajna, valamint a Második Lengyel Köztársaság és az Ukrán Népköztársaság, négy újonnan született állam között zajlott az első világháború utáni Európában. A háború az egyre terebélyesedő konfliktus végeredménye lett. Lengyelország, amely a felosztásokat követően visszanyerte államiságát, meg akarta védeni azokat a területeket, amelyeket tőle egyszer már elvettek, a szovjetek célja pedig az Orosz Birodalom által ellenőrzött területek megtartása volt, amelyek felett a világháború alatt elvesztették uralmukat. Mind a két oldal saját magát tekinti győztesnek:[1] a lengyelek azt állítják, sikeresen megvédték államukat, míg a szovjetek a lengyelek 1920-as keleti támadásának visszaverése miatt tekintik magukat a győztesnek.

A versailles-i békeszerződés nem rendezte a Lengyelország és Oroszország közötti határokat, ennek megállapítását több, a háborút követő esemény hátráltatta. Ezek közé tartozik az 1917-es orosz forradalom, az orosz, a német és az osztrák birodalom szétesése, az orosz polgárháború, a központi hatalmak kivonulása a keleti frontról, valamint Ukrajna és Belarusz függetlenedési igénye. Lengyelország államfője, Józef Piłsudski elérkezettnek látta az időt, hogy a keleti határokat, amennyire csak tudja, kitolja, hogy ezt követően meg tudja alkotni a lengyel vezetés alatt álló államot, a Międzymorzét. Ez Közép- és Kelet-Európa nagy részét egybeolvasztotta volna, s így megakadályozta volna mind a német, mind az orosz imperializmus feléledését. Lenin Lengyelországban látta a hidat, ami összeköttetést biztosít más kommunista mozgalmakhoz, amelyek segítségével el tudja terjeszteni Európában a kommunista forradalmakat.

1919-re már a lengyel hadsereg ellenőrizte Nyugat-Ukrajna nagy részét, miután megnyerte a lengyel–ukrán háborút; a Nyugatukrajnai Népköztársaság sikertelenül próbált meg független államot létrehozni, mert erre a területre mind az ukránok, mind a lengyelek igényt tartottak. Ezalatt Oroszországban, az ott folyó polgárháborúban a bolsevikok elkezdték átvenni az irányítást, és elkezdtek nyugatra terjeszkedni, az igényelt területek irányába. 1919 végére világos frontvonal kezdett kirajzolódni. A két fél közötti határon nyílt harc indult, miután Piłsudski serege 1920 áprilisában betört Ukrajnába. Itt egy hevenyészve összeállt, mégis ütőképes csapattal találta magát szemben, amely hirtelen rajtaütött. Ekkor a szovjet csapatok a lengyel erőket egészen a fővárosig, Varsóig visszaszorították. Ezalatt erősödtek a nyugati félelmek, hogy a szovjet csapatok elérik a német határt, és veszélyeztetik a nyugati hatalmak érdekeit. A nyár közepén Varsó eleste már biztosnak látszott, de augusztus közepén a lengyel erők váratlan győzelmet arattak a varsói csatában. 1920. szeptember végén a lengyelek újabb győzelmet arattak a nyemeni csatában.[9] Amikor keleten a lengyelek erői mellé állt a hadiszerencse, a szovjetek kérték, hogy kössenek békét, és a háború 1920 októberében tűzszünettel ért véget. Hivatalos békeszerződést 1921. március 18-án írtak alá, Rigában, a rigai békét, amely a vitatott területeket elosztotta Lengyelország és Szovjet-Oroszország között. A háború nagymértékben meghatározta a két világháború közti lengyel–szovjet határt.